Föld körüli pálya

Termőföldekről mindent, mindenkinek

2021. dec 29.

Lex Rozmaring, gazdaságátadás és elektronikus regisztráció – egy helyen az év végi földügyi jogszabálydömping lényege

írta: Földmester
Lex Rozmaring, gazdaságátadás és elektronikus regisztráció – egy helyen az év végi földügyi jogszabálydömping lényege

  Meglehetősen sűrűre sikerült az év vége a földügyi törvények és törvénymódosítások kapcsán. A Parlament 2021 decemberében 3 önálló olyan törvényt fogadott el, melynek vannak földügyi vonatkozásai, emellett sor került egy ún. agrársaláta-törvény elfogadására is, amely önmagában 16 agrártárgyú…

Tovább Szólj hozzá

adásvétel törvénymódosítás jegyző elővásárlás Rozmaring haszonbérlet agrársaláta földügyi jogszabályok gazdaságátadás aránytalan bérleti díj előhaszonbérlet elektronikus regisztráció egybefoglalt vételár szerződés jóváhagyás

2021. dec 23.

Segítség! Termőföldet örököltem!

írta: Földmester
Segítség! Termőföldet örököltem!

  Magyarországon ma nagyságrendekkel többen rendelkeznek termőföldek tulajdonjogával, mint ahányan tényleges földműveléssel foglalkoznak. Ennek nyilvánvaló történelmi okai vannak, az 1989-es rendszerváltás utáni magánosítás különböző formái az egykori termelőszövetkezetekbe „bevitt” földvagyont is…

Tovább Szólj hozzá

2021. dec 17.

Minden föld mumusa: az osztatlan közös tulajdon

írta: Földmester
Minden föld mumusa: az osztatlan közös tulajdon

  A blog indulása óta a legtöbb kérdést, megkeresést az osztatlan közös földtulajdon és főként annak lehetséges megszüntetése tárgyában kaptuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a témát alaposan körüljárjuk és több bejegyzést is szentelünk neki a jövőben, annak érdekében, hogy minél több információt…

Tovább Szólj hozzá

megosztás kisajátítás tulajdonostárs tulajdoni hányad bekebelezés osztatlan közös osztóprogram

2021. dec 12.

4+1 ok, amiért megéri termőföldbe fektetni a pénzed

írta: Földmester
4+1 ok, amiért megéri termőföldbe fektetni a pénzed

  Régóta és sok helyről halljuk, hogy megéri termőföldbe fektetni a megtakarított pénzünket. Valóban, az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy a termőföld hasonló, mint az arany, mindig, de különösen válságok idején megéri abban tartani a pénzünket. A föld persze nehezebben és szűkebb…

Tovább Szólj hozzá

befektetés bevétel földár földpiac haszonbérlet termőföldár

2021. dec 10.

Ha erdőd van, erről tudnod kell!

írta: Földmester
Ha erdőd van, erről tudnod kell!

  Fontos határidő közeleg az erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók életében. Ha nem akarsz lemaradni és szeretnéd tudni, mi a dolgod, olvass tovább! Megszűnnek a régi megbízási szerződések 2021. december 31-én törvény erejénél fogva hatályukat vesztik azok az erdőművelésre vonatkozó megbízási…

Tovább Szólj hozzá

integráció erdőkezelés megbízási szerződés haszonbérlet erdő hasznosítás erdő határidő

2021. dec 06.

Földet vennél? Mutatjuk, hogyan vágj bele!

írta: Földmester
Földet vennél? Mutatjuk, hogyan vágj bele!

Számtalan legenda és rémtörténet kering a földvásárlásokról, az ahhoz szükséges szakképzettségekről, a hosszú hónapokig tartó hatósági procedúrákról, a „mindent vivő elővásárlókról” és az egekbe szökő földárakról. Valamilyen igazságalapja minden hasonló történetnek van, ugyanakkor ha eldöntötted,…

Tovább Szólj hozzá

földműves földvásárlás földtulajdon termőföld adásvétel 300 hektár elővásárló

süti beállítások módosítása